The Bold Type - Újabb két évadot rendelt be a Freeform

Meglepő dolgot hozott nyilvánosságra a Freeform, ugyanis a gyengén szereplő The Bold Type című nyári sorozatukat berendelte újabb két évadra. Katie Stevens, Aisha Dee és Meghann Fahy tehát 2019-ig biztosan el lesznek foglalva a forgatással

Az első szezont még nem fejeztem be felirat hiányában, de én imádom. Annyira egyszerű és tökéletesen kikapcsolja az embert. Bár tény, hogy nem hétköznapi dolgok kerülnek előtérbe, -legalábbis nem egy átlag magyar ember számára - de ettől függetlenül élvezhető és szerethető. A szereplők kedvelhetőek, bár az, hogy megint egy olyan sorozatot kaptunk, ahol jelen vannak a leszbikusok vagy épp melegek, engem már kiakaszt. Nem vagyok ezek ellen, de már kezdem unni, hogy minden egyes szériában ott van valahol a háttérben, vagy akár a főszerepben. 
Emellett pedig a sorozat erősen feminista. Bár vannak férfi szereplőink, de viszonylag keveset vannak a képernyőn és nem is különösen kapcsolódnak a fő sztorihoz, azt újsághoz.

A The Bold Type első szezonja 10 részes és szeptember elején köszönt le a csatornán. A következő két felvonás is 10-10 epizódot kapott, melyek bemutatására 2018-ban és 2019-ben kerül sor. 


2 megjegyzés:

  1. Én is imádom a sorozatot! Tényleg leköt, és az még plusz, hogy egy női magazinnál játszódik *-*
    Hozzászólva a filmekben és sorozatokban szereplő meleg karakterekhez, én úgy tudom, Amerikában van is valamilyen szabály arra, hogy a kisebbségek is meg legyenek jelentetve az alkotásokban. Szóval valószínűleg ezért :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valamilyen szinten érthető, de már túl van tolva egy magam fajta egyszerű európai emberkének. :D

      Törlés

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...