Könyvmolyképző: Őszi megjelenések

Miután egyre többet és többet olvasok, így gondoltam összegyűjtöm nektek - és magamnak -, hogy milyen alkotásokkal lep meg minket még november végéig a könyvmolyképző kiadó. Napról-napra kfigyelemmel követem a weboldalt és egyre több alkotás kerül fel az előjegyezhető kötetek közé. 


A fiatalok körében nagy népszerűségnek örvendő Colleen Hoover-től két olvasmányt is megvásárolhatunk. Az egyik a Vallomás, amelyből ez év elején egy tévésorozat is megjelent az Államokban. A 344 oldal tömény érzelemem leírását tartalmazó könyv premierdátuma még nem látott napvilágot, de nekem mindenképp a kívánságlistámon szerepel még az idei év folyamán.

A fülszövege így szól:

"Mi mindent érdemes kockára tenni a szerelemért? 
Auburn Reed huszonegy éves korára már mindent elveszített, ami valaha fontos volt neki. A lány azért küzd, hogy újra felépítse romba dőlt életét, így csakis kitűzött céljaira összpontosít, és nem engedheti meg magának a hibákat. De amikor munkát keresve belép egy dallasi műterembe, váratlanul éri az erős vonzalom, ami elfogja az ott dolgozó titokzatos művész, Owen Gentry iránt.   Most az egyszer Auburn mer kockáztatni, és a szívére hallgat, ám hamarosan felfedezi, hogy Owen súlyos titkot rejteget. Múltjának árnya tönkretehet mindent, ami fontos Auburn számára, és a lány egyedül úgy teheti sínre az életét, ha kizárja belőle a fiút. Ahhoz, hogy megmentse a kapcsolatukat, Owennek nincs más dolga, csak vallomást tenni. Ám ebben az esetben a vallomás sokkal ártalmasabb lehet, mint maga a bűn. A csodálatos és kivételes stílusú Colleen Hoover egy újabb mélyen megható történetet mesél arról, hogy az igaz szerelem és a család olyan köteléket jelent, amit semmi sem szakíthat el."
Az írónő másik műve a Velünk véget ér lesz, amit talán a Vallomásnál is nagyobb örömmel fogok megvásárolni. Oldalszámot sajnos nem tudok, ahogy a megjelenési napját sem tették még közzé, de az biztos, hogy még ebben az évszakban elolvashatjuk a nagysikerű Collen Hoover legújabb alkotását. 

A fülszövege így szól:

"Néha az okozza a legtöbb fájdalmat, aki szeret.  
Lilynek nem ment mindig könnyen a sora, de annál keményebben dolgozott, hogy olyan életet élhessen, amilyenre vágyik. Elhagyta a Maine állambeli kisvárost, ahol felnőtt; egyetemet végzett, és Bostonba költözött, ahol saját vállalkozásba kezdett. Amikor szikrázni kezd a levegő közte és a jóképű idegsebész, Ryle Kincaid között, Lily életében hirtelen minden túl szép lesz ahhoz, hogy igaz legyen.Ryle magabiztos, makacs, kicsit talán arrogáns is, de emellett érzékeny, okos, és Lily a gyengéje – bár a kapcsolatoktól való viszolygása aggodalomra ad okot. Lilyt mégsem csak az új kapcsolata foglalkoztatja. Rengeteget gondol Atlas Corriganre is – az első szerelmére, aki a hátrahagyott múltjához köti. A fiú, aki lelki társa és védelmezője volt, most újra feltűnik a színen, veszélyeztetve ezzel mindent, amit Lily és Ryle együtt felépített. Ebben a merész és mélyen személyes regényben Colleen Hoover szívszorongató történetet tár elénk, ami új, izgalmas utakra vezeti őt magát mint írót is. A Velünk véget ér felejthetetlen mese a szerelemről, amiért nagy árat kell fizetni. Add át magad a reménynek!"
A fentieken kívül érkezik még Jennifer L. Armentrout két kötete. Az egyik egy sorozat folytatása, méghozzá a Várok rád 3. része, amit én már repesve vártam. Az előző alkotóhoz hasonlóan, ő is elég szépen bele tud mélyedni a drámába és a sanyarú sorsokba, ami a főszereplőt illeti. Az előző két kötet olyan jól sikerült, hogy a mai napig nem vettem újra a kezembe, hiszen minden egyes részletére tisztán emlékszem. Nagy szó ez nálam! Annyi biztos, hogy még ősszel megjelenik a folytatás, aminek a fülszövegét alább olvashatjátok. 

"A New York Times bestsellerszerző, aki korábban olyan könyvekkel jelent meg, mint a Várok rád és a Légy mellettem!, nem mindennapi történetet tár most az olvasó elé… egy fiatal nőről, aki megtanulja, hogy nem menekülhet a múltja elől – teljesen mindegy, milyen messzire szalad. 
A huszonegy éves Calla nem sok mindent csinált eddig életében. Soha nem csókolózott, nem látta a tengert, és nem volt vidámparkban sem. Fiatalabb korában azonban olyan dolgokat élt meg, amiket egyetlen gyereknek sem lenne szabad. És még mindig hordozza azokat a testi és érzelmi sebeket, amiket többszörösen függő anyja, Mona hagyott rá – olyan titkokat, amiket nem oszt meg senkivel, még a legközelebbi barátaival sem. Azonban a biztonságos kis burok, amit Calla maga köré épített, egy nap darabokra hasad, amikor felfedezi, hogy anyja ellopta a főiskolai tanulmányaira félretett pénzét, ráadásul hatalmas adósságot halmozott fel a nevében. Kénytelen hát visszatérni a kisvárosba, amit annak idején örökre elhagyott. Amikor megérkezik az anyja kocsmájába, Monát sehol sem találja, megismerkedik viszont a száznyolcvan centis tömény érzékiséggel, Jackson Jamesszel, aki nem csupán a pultban áll, de nyilvánvalóan az egész kocsma lelke is. A szexi és lehengerlő Jax az első pillanattól részt követel magának Calla életéből, munkát ad neki, és segít felkutatni Monát. És ahogy Callára néz, abból egyértelmű, hogy legszívesebben fekvő helyzetben lenne együtt vele… Mielőtt azonban Calla ennyire közel engedné, még le kell győznie magában a múlt árnyait – és néhány alávaló embert is, akik azzal fenyegetik, hogy rossz vége lesz, ha nem keríti elő nagyon gyorsan az anyját."
A másik történet, ami az írónő kezei közül kerül ki még 2017-ben, az a misztikus vonalat követő Visszatérés lesz. A 320 oldalas Vörös pöttyös alkotás a görög mitológiát kedvelőknek tudom ajánlani. Bár a fülszöveg alapján engem nem fogott meg, Jennifer neve sokat dob a latba ahhoz, hogy idővel ezt a művet is elolvassam. 

A fülszövege így szól:

„Az első oldaltól az utolsóig feszes és akciódús történetmesélés és vággyal terhes feszültség.” – Publishers’ Weekly 
A VÉN MOIRÁK HALÁLRA RÖHÖGIK MAGUKAT…  Egy éve már, hogy Széth alkut kötött az istenekkel, és nekik adta az életét. Eddig minden tőlük kapott munka erőszakos volt és véres – amivel neki nem is volt semmi gondja. Apollón azonban most valami egészen más feladattal bízza meg. Testőrt kell játszania, és a szabály: mindent a szemnek, semmit a kéznek. Csakhogy olyasvalaki számára, akinek egész életében gondjai voltak a szabályokkal, ezt nem is olyan könnyű betartani. Josie el sem tudja képzelni, mit akarhat tőle ez az őrült, de nagyon szexi pasi. De nem sok jót ígér, hogy az otthonától távoli, épp csak elkezdett új életét Széth megérkezése a feje tetejére állítja, és egyenesen beledobja őt egy olümposzi méretű turmixgépbe. Josie-nak vagy teljesen elment az esze, vagy tényleg egy egyenesen a görög mitológiából megelevenedett szörnyeteg tör az életére. Persze könnyen lehet, hogy mindennél nagyobb veszélyeket rejt majd az aranysárga szemű, titokzatos Széthtel való izzóan szenvedélyes kapcsolata. MERT A TÖRTÉNELEM, ÚGY TŰNIK, MEGINT MEGISMÉTLI ÖNMAGÁT…"
Erin Watt könyvsorozata, a Royal család története is folytatódik. A második rész is a Rubin pöttyös könyvek táborát erősíti, így már 14 éves kortól ajánlható a fiataloknak. Megmondom őszintén, hogy az első kötetet sem végeztem még ki, de akkora a felhajtás a történet körül, hogy úgy érzem, ideje lenne kiveséznem. A Megtört herceg címet viselő folytatás novembertől vásárolható majd meg a könyvmolyképző kiadónál.

A fülszövege így szól:

"Kikötőben vívott ökölharctól kezdve az iskolai bunyóig: életek omlanak össze a csillogó-villogó palotában, miközben egy srác próbálja menteni a bőrét. 
Reed Royalnak mindene megvan: vonzó külső, befolyásos család, sok pénz. Az elit gimiben sorban állnak a lányok, hogy vele lehessenek. Ő viszont magasról tesz mindenkire, mert csak a családja érdekli – amíg Ella Harper be nem sétál az életébe. Izzó gyűlölettel indul a kapcsolatuk, mert azt akarja, hogy az apja új nevelt lánya szenvedjen. De aztán minden átfordul valami egész másba. Közel akarja tudni magához Ellát. Biztonságban. Egy ostoba hiba miatt azonban Ella elmenekül a karjaiból, így káosz köszönt a Royal-palotára. Reed azon kapja magát, hogy összeomlik az egész világa. Ella már nem kíváncsi rá. Azt mondja, hogy csak tönkretennék egymást. Talán igaza van."
Amiről viszont már jobban tudok nyilatkozni, azok Elle Kennedy alkotásai. Az írónő sorozatának, az Off-Campusnak a harmadik része idén kerül a boltok polcaira. Az Üzlet és a Baklövés hatalmas kedvenceim voltak, pedig tartalmaztak számos túlzást. Ennek ellenére tetszik a stílus, amiben Elle alkot. A Pont címen jelenik meg hamarosan a folytatás, ahol újabb főszereplőket ismerhetünk meg Allie és Dean személyében. A hoki után most a foci kerül előtérbe és ezen a sémán íródik a több száz oldalas alkotás.

A fülszövege így szól:

"A srác a pályán és a lányoknál is sikert sikerre halmoz... 
Allie Hayes nehéz időszakot él át. Diploma előtt áll, de fogalma sincs róla, mihez kezdjen az egyetem után, ráadásul a közelmúltban a régóta tartó kapcsolata is véget ért. Bár a vad, érzelemmentes szex nyilvánvalóan nem megoldás a problémájára, a jóképű hokisztárnak, Dean Di Laurentisnek képtelen ellenállni. Legalábbis egyszer, mert még a bizonytalan jövő sem elegendő ok arra, hogy Allie zűrös viszonyba bonyolódjon az egyéjszakás kalandok koronázatlan királyával. De ezt a lányt nem lesz olyan egyszerű meghódítani. Dean mindig megszerzi, amit akar. Csajokat, jó jegyeket, népszerűséget, csajokat… Igazi szívtipró, akinek egy lány sem mond nemet. Kivéve Allie-t. A belevaló csaj egyetlen éjszaka alatt fenekestül felforgatja a srác életét, majd kijelenti, hogy legyenek csak barátok. Na, azt már nem! Ennek csak akkor lehet vége, ha Dean úgy akarja. A srác minden csáberejét beveti, de amikor történik pár hatalmas változás az életében, fokozatosan rájön, hogy nemcsak a gólok számítanak… hanem a szerelem is."

A Stage Dive 4. része is 2017-es megjelenésű lesz. Kylie Scott által kreált Stage Dive banda egy újabb tagjával ismerkedhetünk meg közelebbről. A Lead-tól eltérően a Tónus jóval kevesebb oldalszámot tartalmaz, hiszen 344 lapjával az egyik legrövidebb lett a sorozatban. A fülszöveg alapján ez is vicces, érzelmes, szexis és vad lesz, ahogy azt már megszokhattuk a zenekar tagjainak előző leírásaiból.

„A legeslegnagyobb kedvenc rocksztáros sorozatom, A Stage Dive nagyon klassz!” – Maryse’s Book Blog 
Ennek az egyéjszakás kalandnak nem így kellett volna végződnie… Pozitív. Két kicsi vonal a terhességi teszten azt jelenti, hogy Lizzy Rollins teljesen mindennapi élete mindörökre megváltozik. És mindez egyetlen hatalmas hiba miatt, amit Las Vegasban követett el a Stage Dive lehengerlően szexis basszgitárosával, Ben Nicholsonnal. Kit érdekel, ha Ben volt az első férfi, aki miatt Lizzy úgy érezte, nem tud ellenállni a vágyainak? Sajnos azonban a lány azzal is tisztában van, hogy teljesen mindegy, ő mire vágyik, Ben egy kellemes szórakozásnál semmi többet nem akar. Ben tisztában van vele, hogy számára Lizzy érinthetetlen. Tökéletesen és végletesen. Mivel a legjobb barátja feleségének a húga, teljesen mindegy, mennyire izzik kettejük között a levegő, teljesen mindegy, mennyire kedves és szexis Lizzy, okosabb, ha távol tartja magát tőle. Azonban egy pillanatnyi megingás a Bűn Városában, és Ben kénytelen megtanulni, hogy ami Vegasban történik, nem biztos, hogy Vegasban is marad. Ő és Lizzy most már a lehető legmélyebb módon kötődik egymáshoz… de kialakulhat ebből valódi szerelmi kapcsolat? 
„Csodálatos, hogy Kylie Scott úgy teremt gyöngéd és őszinte légkört, hogy közben megőrzi a rá oly jellemző játékosságot.” – PUBLISHER’S WEEKLY
Kylie Scott, a New York Times bestsellerek írónője régóta imádja az erotikus szerelmi történeteket, a rock and rollt, és a Zs-kategóriás horror-filmeket. Ausztráliában, Queensland államban él."

Persze a fent említett alkotásokon kívül már számos premierre lehet számítani a kiadótól. A helyzet viszont az, hogy én ezeket tartom valószínűnek, hogy a közeljövőben vagy a premierre megvásárolom, ajándékba kérem. Az írónők már előző műveikkel a kedvenceim közé kerültek, így vétek lenne kihagyni bármelyik kötetet is ezek közül. Ahogy már írtam, mindenképp a Velünk véget ér a legvártabb az összes közül és elsőként fogok betérni a megjelenés napján a könyvesboltba is. 

Remélem, hogy ezek közül mindenki talál saját maga számára olyat, amit szívesen fog elolvasni. A további premierekről információkat ezen a linken találhattok. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...