Kinézetváltás

Ha már régóta követed a blog életét, akkor észrevehetted, hogy egy nagyobb volumenű átalakítást végeztem rajta. A letisztult kinézet a modern stílust próbálja előtérbe helyezni, hiszen haladni kell a korral. Bevallom őszintén, nehezen váltam meg a megszokott dolgoktól, hiszen nem vagyok egy nagy html kódos zsenipalánta, de nagyon jól tudom, hogy ideje volt ennek, ha vonzani szeretném az új olvasókat és a régieket pedig megtartani.


Ami a változásokat illeti, a tárhely egyenlőre marad. Gondolkodom a váltáson, de még nem érett meg bennem és amúgy sem találtam senkit, aki a további html-es szerkesztésben segédkezne. 

Remélem mindettől függetlenül megbarátkoztok az új stílussal, amit össze sikerült hoznom egyedül. Apróbb változások persze még lehetnek, de látható dolgokba már nem fogok belenyúlni. Nekem kifejezetten tetszik a hírsáv, ahol a legújabb cikkeket érhetitek el. Az utolsó poszt mindig nagyobb helyet kap a főoldalon, így segítve az eligazodást. Emellett a menüpontokon is alakítottam, hiszen írtam bemutatkozást, egy kis történetet, a premiereket frissítettem, ahogy a többi kritikás pontot is. 

Ami pedig ennél is nagyobb hír, hogy már instagramon is jelen vagyok. A @revorinacritics néven megtalátok, de a jobb oldal legfelső modulja is oda irányít titeket. Remélem, így még többen csatlakoztok és követtek majd be. Ide mindenképp sorozatos-filmes-zenés-könyves posztokat fogok közzétenni, hiszen a saját profilomra nem ezt szánom. Emellett mindig próbálok majd csatolni a képekhet egy-egy cikket is a korábbiak közül. 

Egyenlőre ennyit szerettem volna elmondani és, ha bármi nem működik, vagy épp egyéb észrevételetek akad az új kinézet kapcsán, keressetek fel bátran: revorinacritics@gmail.com vagy akár facebookon vagy instagramon is írhattok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...