Eljegyezték Colton Haynest

Köztudott, hogy Colton nagy kedvencem jó ideje. Mikor tavaly bevallotta, hogy saját neméhez vonzódik, megörültem, hogy végre meg merte tenni ezt a lépést. Azóta sok minden történt vele. Egy darabig még jöttek az interjúk és a kérdések, aztán lecsillapodtak a kedélyek. A múlt hónapban azonban bejelentette, hogy szerelmes és párja Four Seasons Hotel dekoratőre, Jeff Leatham. Olyannyira együtt vannak, hogy még egy vörös szőnyeges eseményen is megjelentek közösen azóta. 
Jeff a hétvégére Mexikóba vitte a színészt, ami végül nem csak egy nyaralás lett, ugyanis eljegyezte Coltont, aki természetesen rögtön igent is mondott. Nem is akármilyen eljegyzést hozott össze a dekoratőr, hiszen ennél romantikusabban talán még senki nem kérte meg a párja kezét. (Kis túlzással persze, de akkor is.)
Azóta a sztár több barátja is gratulált, többek között Ally is, akinek az instagram képén meg is csodálhatjuk a gyönyörű gyűrűt, amit Colton kapott.

Colton Haynes (@coltonlhaynes) által megosztott bejegyzés,



MY BEST FRIEND IS ENGAGED!!! This will forever be the best FaceTime call of my life. Overjoyed with love and emotion for my soul mate baby and ride or die on the happiest day of his life. Colt this is the moment!! Over a decades worth of our sleepovers and made up songs, all night wine sessions talking about love and Adele singalongs all leading up to this very moment. I'm so happy for you my angel. So happy that you found someone who completes you and fills your heart in a way no one else can. Jeff you are family to us now but have been from the start. Thank you for showing him what true love feels like and proving that it exists. You have truly changed his life! So excited to see the journey of where your amazing bond of love takes you both. Love you both so very much!!! P.S. Now let's make sure these bridesmaid dresses are fresh off the runway couture one of a kinds... and in the jaw dropping flattering color of diamonds okayyy thanks!! 👰🏻💍💍💍 @coltonlhaynes @jeffleatham @travisatreo
Ally Maki (@allymaki) által megosztott bejegyzés,



Gratulálok nekik és sok boldogságot! Remélem, hamarosan esküvőre is sor kerül!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...