Eleven testek - 2013

Az Eleven testek egy tavalyi film, de most töltöttem le és néztem meg. Nem vártam tőle semmit, mert igazából azt sem tudtam, hogy miről szól. A szereplőket sem ismertem, így azokban sem kellett csalódnom. Mondjuk ez a zombis dolog már a leírásnál megtetszett, mert szerencsére ezt még nem hozták be annyi filmbe, mint a vámpírokat, így lehet évezni, vagyis csak lehetett volna.




Régen fordult elő, hogy valamelyik filmhez a nézése közepette dolgokat kellett összegyűjtenem, mert annyira "izgalmas" volt némelyik részlete. Most régóta először tettem meg, mert a borzalmasan béna festék, amit a zombik fejére kentek, mellesleg nem is mindegyikre, mert, ha megnézitek, akkor hátul például nincs is kifestve senki, mondván ők úgysem látszanak. Aztán voltak a még bénább zombik. Oké, a filmekben egy előre tartott kezű és agyevő akárkik, de itt még azok sem. Igaz, hogy esznek embert és az agy a legfinomabb, mert az emlékeket is megeszik, ami azért is jó, mert nem tudnak álmodni, így látnak képeket. De ezek a zombik olyan bénák voltak, hogy az hihetetlen. Aztán jött a kedvencem, belelőnek a zombikba, de tudják, hogyha a fejükre céloznak, akkor halnak meg, de érdekes, hogy itt még csak véletlenül sem oda tartják a fegyvert, csak bele a vakvilágba lődöznek. Nagyon ki van találva, meg kell, hogy mondjam. A következő dolog, amit feljegyeztem, hogy oké, hogy van szerelem első látásra, de könyörgöm, még észre sem veszi és beleszeret, ez még egy szappanoperába is béna lenne. A zombik néhai megjegyzése, mikor például "R" megjegyezte, hogy "de szép óra". Ezt most minek? Ez akkor egy horror vagy egy vígjáték, vagy romantikus, de annak meg nem illik be.

A film elején terveztem, hogy nekem ennyi elég és kikapcsolom, de végül kicsit belepörgettem és meglepően sok esemény jött a közepe fele, bár a szereplők még akkor is bénák. A főszereplő srác, simán beillik egy Robert Pattinson 2.0-nak, amilyen szerencsétlen és béna. A csaj még elment, de a többiek megint csak semmit nem értek, igaz nem is voltak nagyon mások, csak a zombik meg a csontik meg persze a katonaság, akik megölték a zombikat, akinek a feje meglepetésre a csaj apja volt. Azta, micsoda csattanó volt.

A szerelmes pár, vagy minek is hívjam nem volt vészes, de ez a törődök veled és ember leszel megoldás, hogy visszaváltozzanak a legbénább megoldás volt, ami csak lehetett. Bár a könyvet nem olvastam, ennél csak jobb lehetett. Nem tudom, hogy az író, hogy gondolta, hogy ebből lesz valami nagy. Bár a film fogadtatását nem követtem figyelemmel, mivel nem is hallottam róla sokat, nem lehetett egy hatalmas alkotás, az biztos.

A film értékelése: 10/5. Olyan semmilyen. Egyszer jó, de az is biztos, hogy soha többet nem veszem elő, mert semmi értelme. Még a történetre azt mondom, hogy oké, de nincs jól megoldva néhány kérdés. A szereplőkről meg nem is nyilatkozom, mert nálam a fiú minden figyelmemet lekötötte, hogy mennyit bénázik, még akkor is, ha zombi.

2 megjegyzés:

  1. Nekem tetszett, inkább vígjátékosnak ítéltem meg, olyan kis aranyos :))). Én a legtöbb filmet barátommal nézem meg, így számomra mindegyik nézhető, eddig csak a Rómeó és Júlia volt nekem olyan film, amit nem bírtam végignézni, Leonardo di Caprioval volt, régebbi film, de nekem annyira tömör nyál, hogy az már elviselhetetlen :)). Nekem ez tényleg bejött, és szerintem a karakter ilyen kellett legyen, és ezt jól alakította.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kíváncsi lennék egy másik szerepére, majd utána is nézek, mert nem tudtam eldönteni a dolgot. :P

      Törlés

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...